1937 -1944
A kriptongyár működése
A Kriptongyár épülete Ajka szellemi és épített örökségének része. Bródy Imrének, a kriptontöltésű izzólámpa feltalálója találmányának hasznosítását a ’30-as években őrültségnek tartották. Aschner Lipót, az Egyesület Izzó akkori vezérigazgatója azonban meglátta benne a hosszú távú lehetőséget, így a Tungsram külső szakértője segítségével Bródynak sikerült kifejlesztenie az új eljárást.
1937-ben, ajkán kezdte meg a működést a világ első kriptongyára.
Bródy Imre
kriptongázzal töltött izzó
van egy jó sztorink!
Ajkán is születhetett volna superman
kripton-ház
multikulturális élményközpont
m2 alapterület
m2 ablakfelület
szint
millió forint támogatás
kripton-ház
élményközpont
300 millió forint támogatással újulhat meg hamarosan a világ első Kriptongyárának épülete. Ajka Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Veszprém-Balaton 2023 Zrt Infrastruktúra fejlesztési pályázatára, Kripton-ház Multikulturális Élményközpont kialakítása címmel. A 2023. március 31.-ig tartó felújítási munkálatokat követően kortárs nemzetközi képzőművészeti eseményeknek és közösségi rendezvényeknek ad otthont a Kriptongyár épülete és környezete. A gyár tereiben olyan kulturális funkciót terveznek megvalósítani, ami tapasztalatai úton vezeti be a látogatókat Ajka ipari múltjának titkaiba.
Az MCXVI Architects és a BME Urbanisztika Tanszék együttműködése nyomán újul meg a világ első Kriptongyára.

Kr
missziónk
Kultúra & gazdaság
Ajka múltjának köszönhetően gazdag ipari műemlékekben, az ipari kulturális és szellemi örökségben, amely alapját képezheti egy olyan kulturális, turisztikai és innovációs negyed kialakításának, mely során a múlt értékeit átkonvertálhatjuk a jelenbe és a jövőbe úgy, hogy újragondoljuk az Ajkát naggyá tevő ásványi anyagoknak, kőzeteknek, és az ebből előállított termékeknek a XXI. századi felhasználását a kreatív ipar segítségül hívásával.
Ajkát egykoron a fa, a szén, az üveg és az alumínium tette naggyá. Tudunk-e valamit ma kezdeni a fával, a szénnel, az üveggel és az alumíniummal új területeken? Ajka kortárs művészeti értékeivel, szellemi és épített örökségével, a csingervölgyi hely szellemével segíthet tágabb térségünket európai kulturális-kreatív színtérré emelni.
Ajka város és Csingervölgy egy olyan kulturális és turisztikai negyeddé válhat 2023-ra, melynek segítségével városunk felkerülhet Európa térképére, mint vonzó célpont.

Agency
van egy jó sztorink!
Ajkán is születhetett volna superman
Bródy Imre kriptongázzal töltött lámpájának ötletét mindenki őrültségnek tartotta. Mégis a majdnem elvetett ötletből világsiker lett, a cég ma is virágzik.
Mit üzen a múltból a mai fiataloknak mindez? Azt, hogy nincs lehetetlen!
Bródy Imre tragikus sorsú tudós, az ötletét támogató Ashner Lipót és az ötletet ellenzők valószínűleg sok kommunikációs szituációban elképzelhetők, amiből karakteres üzeneteket fogalmazhatnánk meg a mának művészi és kommunikációs eszközökkel egyaránt. Fontos, hogy a helyi lakosság emlékezetébe bevésődjön és megmaradjon, hogy Bródy Imre úgy érte el a célját, hogy mások szerint kudarcra volt ítélve, ennek ellenére sikerrel járt.